Rajt előtti ismétlő

Kedves Versenyzők!

Lassan eljön a start ideje. Szeretnénk, hogy a szombati verseny mindenki számára emlékezetes legyen. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy minden apró részlet a helyén legyen. Szeretnénk azonban pár dologra ismét felhívni a figyelmet:

  • a depózás során csak az első két korcsoportban fogjuk a szülőket (versenyzőként egy főt) beengedni
  • csak az a versenyző depózhat be és vehet részt a versenyen, akinek rendben vannak a fékei, hozott felcsatolható bukósisakot. Bukó nélkül a verseny bukó. NEM ENGEDJÜK a pályára, akinek nincs megfelelő sisakja.
  • A kiskorú versenyzők után szülői nyilatkozatot, a nagykorú versenyzőknek versenyzői nyilatkozatot kell kitölteni. Kérjük, hogy ha lehet, kinyomtatva hozzátok magatokkal!
  • ÚJDONSÁG: a rajtba be kell check-olni. Ezt a rajtzóna végén elhelyezett elektronikus rendszerrel fogjuk biztosítani: mindenkinek a rajtterületre való belépés előtt oda kell érintenie a chipjét az ellenőrző ponthoz.  A versenyen saját EVO vagy CHAMPION chip nem használható.
  • Szigorúan tilos a versenyzők kísérése. A szülők, hozzátartozók a szervezők által kialakított szurkolói zónából követhetik a versenyt.
  • A 14 év alatti versenyzőknél az MTSZ előírja az úgynevezett áttételszabály betartását. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb áttételt biztosító állásban a kerékpár nem tehet meg több mint 6,8 métert egy pedálfodulat alatt. Ennek ellenőrzésére felfestünk egy ellenőrző csíkot a versenyközpontban.
  • Tilos üveg vagy kerámia palack használata a kerékpározás során!
  • A helyszíni nevezés és a letéti díj fizetése során nem lesz lehetőség pénzváltásra: mindenki pontos összeget hozzon (500-1000-2000 bankjegyek). A letéti díjat akkor sem lehet 10.000 Ft-os bankjeggyel fizetni, ha valaki 5 rajtszámot vesz át.
  • Kötelező felszerelés továbbá a széles mosoly és a jókedv!

HEJHÓ SZILVER! 🙂

Hozzászólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

0 látogató van online
0 vendég, 0 bots, 0 felhasználó

Az oldal további böngészésével, elfogadja a sütik (cookie-k) használatát. További információk

A weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.

Bezárás