Beszélgetés Janota Zolival

Janota Zoltán, a TRIATÁD versenyzője egy elképesztő hajrával nyerte a felnőtt futamot. Vele beszélgettem telefonon és osztotta meg velem, veletek tapasztalatait.

 

Még egyszer gratulálok! Ahogy láttam a célba érésed, eléggé kihajtottad magad, elfeküdtél. Kicsit meg is ijedtünk. Egyszerű a kérdés, hogy érezted, érzed magad?

Köszönöm! Már egyben vagyok, fizikálisan gyorsan regenerálódtam, de az élmények még ülepednek. Szoros volt a verseny vége, teljesen szétcsúsztam a célban, nem is igazán tudtam pár percig, hogy hol vagyok, mi történt velem. De egy percig sem volt az egészségem veszélyben, sok év versenyzés alatt az idegrendszer és a test megtanulja az ilyen stresszt értelmezni és szabályozni.

Tavaly is hasonló szituáció volt, erre a végjátékra készültél most is?

Erre is. Volt 4 tervem, abból a legbiztosabb jött be, arra is készültem a legtöbbet. Bármilyen versenyre is megyek, bármilyen felkészült is vagyok, mindig felépítem fejben és lélekben is a várható helyzetet, körülményeket. A versenyzőimmel – akár kicsik, akár felnőttek- is, ezt az utat járom. A „szerencse” nem szerepel a szótáramban, nem építek rá. A tervszerűség biztonságot, irányt, kiszámíthatóságot és biztosabb végeredményt ad. Ez most is bejött.

Rengeteg mindenre kell figyelni, mindent kontrolláltál, simán ment a verseny alatt?

Korántsem. A rutin és a profi hozzáállás nem jelent automatikusan tökéletes versenyt, csak a hibalehetőséget csökkenti. Elkövettem 3-4 technikai hibát, ami megnehezítette a dolgom a bringán, de tanultam belőle. Viszont az, hogy menyire erős volt a fókusz fejben, és ez a végén mennyire segített, az most engem is meglepett. Ezt is megfelelően értékelnem kell.

A rajt előtt váltottunk pár gondolatot, a mozgásodon és a szemedben is láttam, hogy ma sem adod könnyen magad. Ennyire fontos volt, hogy az élen végezz?

Bármilyen verseny lehet fontos valamilyen okból vagy cél miatt. Egy duatlon, de akár egy falusi futóverseny is. A hosszútávra való felkészülésem mellett ez a verseny kiemelt jelentőségű volt. Sem a ranglistapontok gyűjtése, sem a kényszeres bizonyítási vágy nem hajt. Egyrészt szeretem a triatlont és duatlon, többet, mélyebb élményeket ad minden téren, mint bármilyen más sportág és értékes emberekkel találkozhatok. Másrészt, 26 évnyi triatlonos múlttal már egész jól érzem, hogy mire van már szükségem a jó eredmény eléréshez. Egy ironman verseny lélektanilag rombol le, ha nincs helyén az eszed, szíved, lelked. Puszta akarattal, vágyakozással nem lehet célba érni. Ez a verseny most egy értékes „mentális építőkocka” volt, ami nagyon hiányzott az „erős várhoz”.

Fontos tudnunk, hogy a szervezéssel, pályabiztosítással, körülményekkel mennyire voltál elégedett, mit változtatnál?
„Nyerő csapaton ne változtass.”- lehetne ez is röviden a válaszom. Meglátásom szerint egy nagyon jól szervezett versenyt hoztatok össze megint. Átlátható, élvezhető és izgalmas volt a pálya mindenkinek. A szervezők kedvesek és készségesek voltak.  Fontos, hogy a szabályokról, változtatásokról emailt küldtök, így mindenki időben értesülhet a fontos információkról. Két területen változtatnék. Az egyik a bringapályán az úthibák, útminőség kijavítása lenne nagyon jó a jövőre nézve. A másik a futópálya jobb biztosítása a gyalogos, átmenő forgalom elől.
Nem hiba, de megemlítem, hogy a forró kürtős kalács mesés illata belengte az egész parkolót. Na, azért az egy elég komisz húzás volt tőletek. J Állandóan éhes voltam. Jövőre esetleg a dobogósok kaphatnának…

A versenyszezon most indul, mik a terveid a következő hetekben?

Néhány duatlon az erőfejlesztés miatt szerepel a programba, de nagyon jól beleillik a felkészülésembe a hónap végén nálatok rendezendő „Tour de Ajka” és ez mellé a „Liget félmaraton” is. Még sosem indultam itt, kíváncsi vagyok. Eseménydús két nap lesz, az biztos.

Akkor nemsokára találkozunk. Addig is jó felkészülést!

Köszönöm! Nektek pedig jó előkészületeket. Találkozunk a rajtnál.
 

 

Hozzászólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 látogató van online
0 vendég, 1 bots, 0 felhasználó

Az oldal további böngészésével, elfogadja a sütik (cookie-k) használatát. További információk

A weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.

Bezárás