Az ajkai Önkormányzat 2017. szeptember 16-22. között rendezi meg az Európai Mobilitási hetet, amelynek keretei között most szombaton (szeptember 16-án 16 órakor) lesz a “Kerekezz bátran! – városi
A nevezési rendszer adatai szerint eddig több mint harminc különböző településről érkeznek Ajkára a III. Ajka Duatlon verseny különböző futamaira. A regisztráció MINDEN versenyző számára kötelező, mivel a
Nem, nem arról van szó, hogy megnéztünk egy focicsapatot fanatikusan követő rajongót. Az ajkai mozi premier előtti vetítésén voltunk szombaton. Ugyanis a szeptember 21-én mozikba kerülő Ultra című
A mögöttünk álló hétvége nem csak az utánpótlás gyerekeknél volt mozgalmas. A szeptemberi, októberi hétvégék szinte mindegyikén van valamilyen verseny. A közelben sok versenyzőnket vonzotta a VEOL Veszprémi
Triatlon Szakosztály utánpótlás gyerkőcei remekeltek a hétvégén Ábrahámhegyen. A szombaton lebonyolított versenyen mindhárom versenyzőnk a dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel. Mayer Luca a lányoknál újonc 1 kategóriában, míg
Kedves Érdeklődők, versenyzők! Telik az idő, már csak egy hónap és itt a III. Ajka Duatlon verseny! Mindenkinek szeretnénk felhívni, a figyelmét, hogy szükséges az előzetes regisztráció, amelynek
Kedves Versenyzőink! Többen érdeklődnek a tegnapi verseny eredményei iránt, így még egyszer a link, ahol eléritek. Jó böngészést a képek és az eredmények között. 🙂
Kedves Versenyzők! Íme a friss ropogós képek elérési helye. Jó böngészést. Mindenkinek gratulálunk még egyszer, reméljük mindenki jó érezte magát! Frissítés! Időeredmények itt!
Kedves érdeklődők! Közeledik a XIX. Somlócsúcs futás időpontja: 2017. augusztus 27-e. Az idei évtől bevezettük az előregisztrációt: lehetőséged van elektronikus formában jelezni a részvételi szándékot. A versenyzői adatbázis
Kedves Mindenki! Büszkén osztjuk meg veletek a hírt, hogy a Triatlon szakosztály gyerekeivel foglalkozó úszóedzőnk – Bujna Lilla – a FINA Masters VB versenyzője! Aki nem tudja, miről
Mozgalmas hétvégén van túl az ajkai TovaFutók egyesület csapata. A hétvégén (augusztus 5-én, szombaton) rendezték a Velencei tavon az U23-as Triatlon Európa bajnokságot. A Triatlon Szövetség ezt kihasználva
Sziasztok! Tegnap este megosztottuk veletek, hogy a nagyatádi triatlon OB-n milyen szépen szerepeltek az egyéni és a váltóban versenyző tagjaink. Ugyanakkor van ennek a dolognak egy másik oldala
Kedves Nagyérdemű! A hétvégén rendezték a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságot Nagyatádon. A három napos fesztivál sokak számára az eXtremeMan vagy IronMan néven ismert, hiszen a verseny király távja
Kedves Futók! Közeleg a nyár közepe, így elő kell készülnünk a következő eseményre, amely a 2017. augusztus 27-én 10 órakor startoló XIX. Somló CsúcsFutás. Az eseményt a Sportváros Nonprofit
Kedves Érdeklődők! Szekeres Ákos villantott nekünk több mint 800 fotót! Köszönjük neki, a megtekintéshez az alábbi linkeken keresztül fértek hozzá: reggeli életképek, futások előtt gyermekfutamok első eredményhirdetés kétkörös
Kedves Versenyzők, érdeklődők! A tegnapi nap folyamán meghaladtuk a háromszáz regisztrációt! Fantasztikus látni, hogy mekkora összefogás alakult ki a futás Norikáért rendezvényre. A tombola felajánlások is gyűlnek rendesen!
0 látogató van online 0 vendég, 0 bots, 0 felhasználó
Az oldal további böngészésével, elfogadja a sütik (cookie-k) használatát. További információk
A weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.