Tisztelt Versenyzőnk!

Reméljük levelünk jó egészségben találja Önt és kedves családját!

Sajnáljuk, hogy a versenyünkkel kapcsolatos első emailünket késve kapta meg, de rajtunk kívül álló okok miatt nem történt meg a kézbesítés! Jelen levelünkben szeretnénk Önt bővebben tájékoztatni a verseny megrendezésével kapcsolatos ügyeinkről. A 2020-as versenyünk megszervezésének 2019 év második felében kellett nekiállnunk. A nevezési díjak alacsonyan tartása miatt a versenyzői egyedi ajándékait már a versenyt megelőző évben meg kellett rendelni. Ennek megfelelően, amikor a 2020-as verseny elhalasztásáról kellett dönteni, akkor már ezeket a tárgyakat már megrendeltük. A versenyünket soha nem a nyereség reményében, hanem a versenyzői élmény maximalizálása érdekében rendeztük meg. A nevezési díjakat minden évben a versenyre és versenyzőkre költöttük, abból „osztalékot” vagy „fizetést” soha nem fizettünk magunknak. A 2020-as verseny nevezői által fizetett díjakat az egyedi ajándékokra kifizettük /távtól függően: egyedi technikai póló, befutóérem, egyedi baseball sapka, egyedi napszemüveg/, azaz a nevezési díjat nincs miből visszafizetni és ezeket a tárgyakat természetesen mindenki részére eljuttatjuk! A TovaFutók SE nem egy vállalkozás, ahol tőketartalék keletkezik; a rendezés csak a támogatók segítségével volt lehetséges eddig is. A kialakult helyzetben a szponzoraink sem tudtak támogatni minket.

Nagyon sajnáljuk mi is, hogy nem tudjuk megrendezni a versenyt, de ez a rajtunk kívül álló okok miatt van így. Mindenkit szeretnénk arra kérni, hogy az ajándékok átvétele érdekében írják meg nekünk azt a postai címet /a tovafutok2020@gmail.com email címre/, ahová meg tudjuk küldeni az ajándéktárgyakat.

Virtuális versenyünk szabályzata:

Küldje el a eredményét a tovafutok2020@gmail.com email címre legkésőbb 2021.05.23-ig.

Az eredmények feltöltéséhez a következő adatokat kell megadnod:

  • Név
  • E-mailcím
  • Választott táv
  • Teljesítési idő
  • Táv teljesítésének igazolása

A teljesítést kétféleképpen igazolhatod (választható):

  1. egy NYILVÁNOS edzéslink megadásával (pl. Strava). Ne félj, az edzést nem tesszük közzé sehol, csak az ellenőrzés miatt van rá szükség.
  2. egy fotó feltöltésével, ami a teljesítés adatait (táv és futott idő) tartalmazza. A fotó készülhet pl. a telefonod kijelzőjéről, az edzésalkalmazás adataival, az órád számlapjáról, a futópad kijelzőjéről. A lényeg, hogy egyértelműen látható legyen rajta a teljesített táv és teljesítési idő. Ne félj, az fotót nem tesszük közzé sehol, csak az ellenőrzés miatt van rá szükség.

A váltó verseny teljesítőinek csapatonként csak egy időt és igazolást kell feltölteniük.

Az eseménynek nincs díjazása, a teljesítőkről egy tájékoztató jellegű eredménylista készül.

A megadott határidőig beérkezett adatok alapján a tájékoztató jellegű eredménylistákat a honlapunkra töltjük fel.

Az eredménylista az önkéntesen megadott eredmények alapján készül, nem ellenőrzünk minden megadott időt, de bármelyiket kontrollálhatjuk a feltöltött igazolások alapján. A nyilvánvalóan irreális eredményeket nem jelenítjük meg a listában. Minden résztvevő saját maga vállal felelősséget az általa megadott adatok pontosságáért.

TovaFutók SE vezetősége